Gal 5, 13

"Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva;csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljátok egymást."

Először gondolkodjunk el azon mi is az a szabadság... Nehéz lenne megfogalmazni a konkrét jelentését. Korlátok nélküliség. A korlátok hiánya? De mégis, ember vagyok, és szabad, még akkor is, ha folyton korlátokba ütközöm. Nem tudom megmondani Neked, mit jelent valóban a szabadság. Maradok fenti definíciómnál, de kérlek gondolkodj el rajta egy kicsit. Meg azon is, hogy akkor érzed magad legszabadabbnak, mikor szíved valaki másé.
Szóval, szabadságra vagytok elhívva. Na akkor ez most mit jelent? Szabadság. Isten megismerését jelentené? Jelentheti. Először furcsán hangzik, de ha érlelgeted magadban egy kicsit, talán te is meglátod ezt... Szabadságra. Teljes szabadságra, hiszen Ő maga a szabadság túl a téren és időn, s mindeközben benne a térben és időben.
Vigyázzunk. A szabadság nehogy ürügy legyen a testnek. Hogyan lehet ürügy a testnek a szabadság? Egyszerűen.... Ellustulsz, és nem azt teszed, amit kellene, hiszen te szabadságon vagy. Néha kell egy kis pihenő, ez nem vitatott. Mégse vidd túlzásba, és ne a pihenő mozgasson. A szabadság a lelked szabadsága, nem a testedé. Nem a fizikai testedé, ami ugyanúgy bezárva marad erre a földre, és ugyanazok a korlátok fogják le. A szabadság a tudatod, lelked, szellemed szabadsága. A tested itt most senkit nem érdekel, hiszen ezen a szinten már oly mindegy neki...
Szeretetben szolgáljátok egymást. A legtisztább, leghasznosabb, legsegítőbb kapcsolat lélek és lélek, ember és ember között. Szabadságodat fordíthatod más felé is, de csak szeretettel. Szabadságodban van bármit megtenni, de vigyázz arra, hogy szeretetben cselekedj mindig. Ez talán a legfontosabb...
Szeretetben!
Hiszen Pál is így folytatja a 14. versben: " Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: "Szeresd felebarátodat, mint magadat""
A továbbgondolása mindennek mostmár a te feladatod. Jó munkálkodást!
A tied, hiszen szabadságdodban áll... Tedd meg!

Áldott napot!

Zsid 4, 13

"Nincsen olyan teremtmény, amely rejte volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk."


Csak néhány szót...
Mindenki egyformán. Mindnekit egyformán lát, a papok nincsenek előrébb a büntetett embereknél. Isten mindenkire egyformán figyel. Mindenki nyitott előtte. Teljesen, hiszen önmaga részeiként szemlélhet minket.
Mezítelen és fedetlen. Nem testről van itt szó, nem a fizikai testről, hanem a lélekről, gondolatokról, érzésekről, az igazi bennünk munkálkodó lényről. Ő vetkőzi le mindazt, amit mi a test által ráruházunk. Isten előtt mindez nincsen, hiszen Ő adja a gondolatainkat, érzéseinket, mindent, valahonnan belőle származik, ismeri, és tisztán látja mindet.
Neki kell majd számot adnunk. Számot adnunk arról, hogy mindazt, amit kaptunk tőle hogyan használtuk fel. Számot adni önmagunkról. Vagy nem?

Egy a lényeg. Figyelj a benned munkálkodó szellemre, és hagyd, hogy vezessen. Mivel Ő folyamatosan figyel téged, és lát kívül belül, semmire nem jók a külsőségek embertársaid megtévesztésén kívül. Ha a pillanat rossznak is látszik, tudnod kell, hogy mindez érted történik. Néha nehéz ezt elfogadni, de tanuld meg a ma boldogságát.
Figyel rád...
Itt van veled.
Hunyd le szemed, maradj csendben, csendesítsd el a gondolataidat teljesen, és érezd ŐT!
Figyel téged, és tisztán lát. Figyeld te is őt, és próbáld meg tisztán látni, közel kerülni hozzá. Egy baráti/ismerősi beszélgetés keretében sokkal könnyebb minden végén számot adni ,mint egy teljesen idegennel folytatott beszélgetés során... :)

Figyelj, mert figyelnek. Figyelnek, mert figyelsz...

Róm 15, 7

"Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére."

21. század, rohanó világ. Úgy érzem, nem kell ezt bemutatnom, hiszen a számítógép előtt ülsz most is Kedves Olvasó! Ezek szerint kihasználod a rendszer eszközeit, és örülök annak, hogy ezt olvasod, és remélem, hogy sikerül benne elhelyeznem számodra egy választ, amiért itt vagy most.
Szóval 21. század. Olyan fogalmak lettek ismeretessé mára, amiket Jézus korában talán elképzelni se tudtak. (Persze nem voltam ott, így nem tudom elmondani) Itt most nem a számítógépre, globalizációra, zacskóstejre és hasonlókra gondolok. Sokkal inkább a szer-telenségre, mint szeretet mentességre, a közösségek látszat létére, a társas magányra. Korunk kűzd mindezzel, és rosszul.
Az Egyházak... Szétestek millió egy kis darabkára, s mégis az Apostoli Hitvallásban az emberek kimondják, hogy "hiszek Egy Egyetemes Keresztény Anyaszentegyházat"... Már csak hihetünk benne, és nem remélhetjük? Amíg a kereszténységnek csak néhány ágazata volt, helyénvaló volt mindez, de most már... Nem tudom elképzelni, hogy egyszer újra egyesüljön a kereszténység, addig, amíg észre nem vesszük, hogy felesleges kicsinységeken, külsőségeken esett szét. Hiszen hol számít az, hogy ostya, vagy kenyér? Miért a külsőségekre figyelünk, hogy térdelünk-e, vagy csak egyszerűen állunk, esetleg ülünk végig? Miért nem a belső tartalomra nézünk? Miért nem értjük meg, hogy a Biblia az, ami összeköt bennünket, és nem a formalitások. A lelki töltet, a parancsolatok, a kinyilatkoztatás. Próbáljunk meg lelkileg közeledni az emberekhez! Fogadjuk be őket kis közösségünkbe lelkileg. Ne számítson, hogy hogy néz ki, hogy mit csinált. Ez nem lényeg. Csak az, ami belül van. Néha a legromlottabb külső takarja el a legszebb belsőt.
Fogadjuk be egymást. Krisztusnak nem számított, hogy ki hogyan nézett ki, mit cselekedett korábban, csak egy valami számított neki. Hogy hitt e az ember teljes szívéből, lelkéből.
Nehéz ilyenformán ítéletek nélkül élni, amikor minden pillanatban az arcodba kiáltják, hogy ítélkezz, és utasíts el mindenkit... Tudom, nehéz. Mégsem lehetetlen. Csak egy kicsit mélyebbre kell nézni az emberekben, és megpróbálni őket előítéletek nélkül megismerni. Kellemes csalódásokban lehet részed ennek hatására.
Próbálj meg megállni egy egy pillanatra. Nem többre, csak egy egy pillanatra ebben a rohanó világban, és fogadd be az embereket. A közösségedbe. Legyél velük ITT! Testvéred. Ne érdekeljen, hogy nem úgy hisz, mint te. Az se, ha egyáltalán nem hisz. Fogadd be, és légy vele bizalommal. Ne hagyd az embereknek, hogy magányba süppedjenek a megértetlenségük, és az elítélésük miatt. ez a legrosszabb ami történhet. S ha adsz valamit, visszakapod. Ezt tudod jól...
Figyelj oda az embertársaidra, és legyél velük. Ő is veled van! "Veletek vagyok a világ végezetéig"
Légy olyan, mint ő, hisz nemesebb cél nincs az életben...


áldott napot!

Ez 3, 4

"Azután ezt mondta nekem: Emberfia, menj el Izráel házához, és hirdesd nekik igéimet."


Túl egyértelmű ahhoz, hogy magyarázatra szorulhasson...
Tudom, Te is érted. Mégis... Megteszed?
Egy egy beszélgetés alkalmával szólsz az Úrról, vagy mereven kerülöd a témát, hátha ciki, vagy esetleg hátha megvetnek utána érte téged barátaid, beszélgetőpartnereid, hiszen eddig nem is tudtak rólad...
Beszélgettél már valaha valakivel csak úgy spontán Istenről és a szavairól, üzenetéről? Nem arról van szó, hogy téríts meg egy népet, dehogy. Még csak arról sem, hogy meggyőzz bárkit Isten létezéséről. Pusztán annyiról szól az egész, hogy mersz-e róla beszélni, szóba mered-e hozni, és ki mersz-e mellette állni... Vagy e annyira elkötelezett, hogy vállalod mindezt akár idegenek előtt is, akikről nem tudod, hogy hogyan viszonyulnak a hit kérdéséhez...
Hirdesd igéimet. Túlzottan is aktuális. Talán nem is gondoltál bele még soha. Akkor bizonyára azért vagy itt, hogy megtedd. Ma már talán nem is hirdetés, inkább csak hozd szóba. Ha nem is szóval, akkor az életeddel, életviteleddel. Itt most nem arra gondolok, hogy vasárnap menj el templomba kiöltözve, stb., hanem arra, hogy látsszon az életeden, gondolataidon, hogy kit követsz. A kapcsolatod az Úrral. Szeresd az embereket, segíts nekik, foglalkozz velük. Sokkal inkább a cselekedetek ideje van itt, mint a beszédé. Beszéltek már minderről eleget. Te ne beszélj, hanem tedd meg! Hirdesd az igét törődéseddel, szereteteddel, segítségeddel, boldogságoddal, biztonságoddal, nyugodságoddal. Munkálkodjon mindig benned. Mikor valaki felé odafordulsz (mert persze ebben benne van, hogy nem te vagy középpontban), akkor érezze mindezt. Eleinte talán nem tudatosan fogod mindezt átadni neki, hiszen bizonyára most is megteszed minden pillanatban. Egy idő után, ha odafigyelsz erre egyre tudatosabb, és hatékonyabb leszel. A környezeted egyre többet kap tőled, és te is egyre erősödsz ez által. Hiszen amit odaadsz attól gyarapszol. Gondolj szeretettel az emberekre. Meg fogják érezni. Ha belédrúgnak kettőt, és a társadalom nem hajlandó elfogadni téged, akkor se add fel. Nem ez számít. Ha életedben egyetlen egy embernek, vagy csak magadnak tudod hirdetni az igét belülről, már az is valami, és annak is van értelme. Mikor nyakadba szakad a világ, és legszívesebben kifutnál belőle (hiszen az ilyen cselekedeteknek, életvitelnek mindig eljön ez a pontja), ülj le csendben egy erdőben, vagy bárhol, nyugodt, kedvelt helyeden vedd kezedbe az Írott igét, olvasgasd, vagy ha már attól is kezdenél eltávolodni, akkor csak ülj ott nyugodtan, lélegezz mélyeket, és figyeld azt, ami körülvesz téged. Add át magad a természetnek. Ki fog tisztítani... S ha kellőképpen kitisztultál, és visszanyerted erődet olvasd el az üzenetedet, és folytasd ott, ahol abbahagytad. Egy mély meditáció, vagy csendbenlevés mindig rengeteget segít...
Hirdesd az igét! Itt! Most!
A szavak ideje elmúlt... A cselekedetek idejét éljük.

" szeress, ha gyűlölnek.
Szeress, ha megvetnek.
Szeress ha megölnek.
Szeress, ha összetörnek.
Szeress most, és minidg.
Az ember szeretet. Válj emberré!"

Áldott napot!

Jer 35, 2

"Menj el a rékábiak háza népéhez, és beszélj velük; vidd be őket az Úr házába, és adj nekik inni bort"

Először is tekintsünk el attól, hogy ószövetségi igéről van szó. Másodszor tekintsünk el a helyzettől, amelyben elhangzott. Sokak szerint vétek egy összefüggő szövegben elhangzott mondatot, szókapcsolatot kiemelni, és külön értelmezni, de másként most nem lehetséges, hogy szóljon hozzád, hogy a tiéd legyen. Így most a történettől teljesen eltérő szemszögből, mondhatni idegenként vizsgáljuk meg ezt az egy verset, és értsük így nyugodtan. A Biblia ezért is csodálatos könyv, mert minden mondata külön-külön is szól hozzád, és szól hozzád összefüggéseiben, egészében.
Menj el a rékábiak háza népéhez... Hm... Akit érdekel, nézzen utána, kik is azok a rékábiak. Számunkra ez most lényegtelen, a lényeg annyi, hogy valamiféleképpen idegenek, más közösség, nem olyanok mint mi, és nincsenek velünk ebben a pillanatban, mert el kell mennünk hozzájuk. El kell mennem hozzá. Számomra te vagy a rékábi ebben a pillanatban. Hiszen hozzád jöttem most el, hogy neked mondjam el mindazt, amit az Úr mondat velem.
Beszélj velük! Beszélj vele! Mondd el azt, amit tudsz, add át nekik, neki tudásodat... Keresd meg őket, akik még mindezt nem tudják, és mondd el nekik. Nem számít, hogy megértik-e, vagy sem. Nem számít, hogy téged kivernek e maguk közül, vagy befogadnak. Nem számít semmi, csak az, hogy elmenj hozzájuk, és elmondd nekik. Ez a te feladatod. MOST!
Miért vagy még mindig itt? Miért nem mész? Hiszen világosan érted, hogy a feladatod az, hogy másokat taníts... És hogy hogyan?
Beszélj velük... Jó, jó, de a mai világban már a beszédet, amit üresnek gondolnak nem értékelik, csak a tetteket. Mit tegyél, ha elfogytak a szavaid, és még mindig köztük vagy, és még mindig fogadnak téged, de már nem tudsz nekik mit mondani? Mit tegyél akkor, ha már végeztél a szavakkal, kevésnek bizonyultak, és távoznod kéne? Távozz. De nem egyedül. Ő velük együtt. Be kell vinned őket az Úr házába, a templomodba. Megmutatni nekik. (Templomot, mint épületet, de templomot, mint lelket, lelki állapotot egyaránt). Mutasd meg nekik azt, amit te már megtaláltál. Mutasd meg nekik mindezt lélekben, külsőségekben kívül-belül. Belül. Na de hogyan mutassak érzéseket? Adj nekik inni bort. Bort, mint Krisztus vérét. Bort, mint egy lelki töltetet. Bort, mint szeretetet. Bort, mint táplálékot.
Ha odamentél hozzájuk, és beszéltél nekik, aztán bevitted őket a templomba, és őszintén követtek akkor megértik a bort, megértenek téged, megértik az Urat...
Persze mindez csak úgy lehetséges, ha te is komolyan gondolod mindazt, amit megteszel. Szeretettel mész oda hozzájuk, szívből szóló szavakkal szólsz, templomodat nekik adod önzetlenül, és a bort kortyról kortyra iszod velük, átérezve mindazt, ami a borban felgyülemlik...
És mit jelenthet mindez a 21. században? Jogos a kérdés. Ne rögtön egy néppel (ha tárgyilag tévedek elnézést, nem vagyok történelem szakos), inkább egy emberrel kezdd...
Fordítsd le mindezt mindennapjaidra.
Menj oda a barátaidhoz,barátodhoz, beszélgess vele, beszélgess vele mélyen, egészen addig, amíg a szavak helyett a lélek beszél. Öntsd ki neki legbelső gondolataidat, s te megkapod az övéit. Fogadd el ezeket. (idd meg a bort).
Legyenek őszinték az emberi kapcsolataid, ne felszínesek, ahol maximum az odamenésig jutsz el, de inkább hozzád jönnek az emberek. Legyen őszinte, és mély az a kapcsolatod, amelynek annak kell lennie. Ne ijedj meg, ha belátást nyersz a templomba, vagy ha te nyitod ki a templomajtót valaki előtt...
Szeresd az embereket.
Menj oda hozzájuk, beszélj velük, vidd el őket az Úr házába, és adj nekik bort...
Kérlek...

Róm 15, 1-3

1.Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne magunk kedvére éljünk.
2. Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére.
3. Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva : "A te gyalázóid gyalázásai mind énreám hullottak."

Mi erősek... Hát erősek vagyunk mi? Erősek voltak azok a rómaiak, akiknek Pál apostol levelét írta? Elbírták a 100 kg-os köveket, nem törtek össze az éhínségben? Erősek voltak? Tudjuk jól, itt nem fizikai erőről van szó, hanem lelkiről. Erősek vagyunk lelkileg? Képesek vagyunk felemelt fejjel, önzetlenség nélkül gyászolni? Képesek vagyunk őszintén ellenségünkre mosolyogni, mikor látjuk a szemében a vad tüzet, mellyel minket szeretne megperzselni? Erősek vagyunk ha vagyonunkat elveszi tőlünk valaki, pedig nekünk is ugyanolyan szükségünk lenne rá. Képesek vagyunk mosolygova élni? Szívből, szeretetből fakadó mosollyal élni? Erőssé csak egy valami tehet minket. Ha legyőzzük a korlátainkat, és rálépünk az Út-ra. Mi ez az út? Talán helyesebb lenne úgy kérdezni, ki ez az út? Ő mondja magáról: Én vagyok az ÚT, az Igazság, és az Élet. Jézus a mi utunk. Őt kell követnünk, nyomában járnunk.
Erőssé csak tehet. Mi erősek. Akik őt követjük, akik benne hiszünk, akik az Út-on járunk. Jézus soha nem ítélt meg (el) senkit. Az ő szemében mindenki egy-szerűen ember volt. A koldus és a király ugyanúgy csak egy ember, a barát és az ellenség is ugyanolyan ember. Nem fordult hozzájuk másként. Ugyanolyan szeretettel ölelte át őket lelkével, tanításaival, csodatételeivel. Ez a mi utunk. Ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk. Miért szánsz kevesebb helyet szívedben a koldusnak, mint a királynak? Gyengévé tesz az, hogy megkülönböztetet őket, a "hatalmukat" nézed, nem az emberi értéküket... Nézz mindenkit egyenlőnek, és ne legyenek egyenlőbbek az egyenlőbbeknél. Erősek vagyunk. A szeretet, amely átáramlik rajtunk erőssé tesz minket.
Erősek vagyunk. Gyenge a gyengét csak nagyon nagy kűzdelem árán tudja megerősíteni, ami alatt erőssé lesz. Gyengét csak erős emelhet meg, csak ő segíthet rajta. A mi kezünkbe van a gyengék sorsa. Segítünk nekik felemelkedni, új értékek szerint élni, vagy hagyjuk őket ott ahol vannak, hogy ellenségeink legyenek, és örök életünkre gyűlöljenek minket. A gyűlölet gyűlöletet szül, a szeretet pedig szeretetet. Ha szeretjük a gyűlöletet, azaz szeretet adunk neki, maga is szeretté lesz, ha gyűlöljük, vagy csak elutasítjuk, akkor meghagyjuk önvalójában. Azzal, ha másoknak segítünk nem csak nekik okozunk örömet, hanem magunknak is. Igazán jó érzés, ha valakin segíthetsz. Ha egoista módon magunkkal foglalkozunk, akkor nem ismerhetjük meg az igazi boldogságot.
Tartozunk Jézusnak, Istennek azzal, hogy megtartsuk azt, amit tanítottak nekünk. Ember=ember... Nem kell ennél semmi több. Amit magaddal tennél, tedd meg mással. Felebarátoddal.
Sok elmélet szerint van a világban egyfajta körforgás. Pl. az autósoknál. Én lemondok az elsőbbségemről, hagyom kijönni a másikat, ő majd más javára mond le, stb... és majd a 100. -nál visszakapom. Nos talán a gyalázással is így működik mindez. Ha meggyalázok valakit, lehet, hogy nem ő, de valaki engem is meg fog gyalázni. A gyalázók gyalázásai visszahullanak. Nem az számít, hogy kitől, hogyan, mikor, hanem a tény, hogy visszahullik. Ne gyalázz, és nem gyaláztatsz. Minden gyalázat végül Jézusra hull vissza, hiszen mikor gyalázunk, akkor lelépünk az ÚT-ról...
Ne tedd! Semmi jó nem származhat, az ÚTtalanságból. Ha igazán az ÚTon jársz, akkor már nem magaddal foglalkozol. A lábaid lépkednek előre, te szinte nem is kellesz, lelked repül, és segít mindenkinek ahol csak tud, akinek csak tud. Legyen koldus, király, ellenség vagy barát. Hogy meghálálják e, az már nem a te dolgod. Talán sikertelennek érzed magad, mert nem kapsz fizetséget "munkádért". Kapsz. Csak nem ebben a világban....
Mindenért megkapod a fizetséged. Vedd észre. Sokszor csak egy mosolyban fejeződik ki az egész, vagy egy ölelésben. De ennél többet ne akarj. E fizetség több, mint bármi pénz, vagy hatalom. Örkör, soha el nem múlhat, és elkísér mindenhova...

Lépj lépés után biztos lépésekkel az ÚT-on, az ÚT-ban...

Mk 8, 27-30

27. Jézus pedig elindult tanítványaival együtt Cázérea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: "Kinek mondanak engem az emberek?"
28. Ők így feleltek:" Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül.
29. Jézus tovább kérdezte őket: "Hát kinek mondtok engem?" Péter válaszolt neki: " Te vagy a Krisztus."
30. Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy senkinek ne beszéljenek róla.


Furcsa lehet elsőre. Miért parancsolja Jézus azt a tanítványainak, hogy ne mondják el senkinek, kicsoda ő? Hiszen reá várt mindenki, a Megváltóra, a Krisztusra, és most titkolja kilétét. Csodákat tesz, az emberek között jár, ennek ellenére nem ismerik fel őt, és Ő nem ismerteti meg magát. Mi adhat minderre okot neki? Hiszen erre nincs is ok... Vagy mégis?
Titkolja Ő kilétét? A tanítványainak azt parancsolja, hogy senkinek ne beszéljenek őróla, kilétéről... De senkinek nem tiltja meg, hogy ránézzen, hogy lelkébe befogadja, hogy tanításait megtartsa, hogy tőle kérje gyógyulását. Az emberek nem tudják őt néven nevezni. Olyanokat tesz, mint a próféták. Kicsit modernebb kiadásban, de prófétál... Hiszen tanít, mesél az embereknek olyan dolgokról, amiket meg kell tanulniuk. Régen a próféták olyan távolságtartóak voltak, de most jött ez az új próféta, aki közel van az emberekhez, igazán az ő nyelvükön szól. Keresztelő Jánosról is hallottak valamit, Isten küldötte, stb... hát bizony ráillik. Illés... Ez már egy másik történet. Hiszen olyan közel voltak egymáshoz, hasonlítottak stb... Az emberek vajon tudhatták, hogy Jézust Jézusnak vagy az Isten Fiának kell hívni? Tudhattak arról, hogy mi a neve, amivel ezen a világon szólítja őt mindenki? Próbálták olyan nevekkel illetni, amelyeket ismertek, és hozzá hasonlatos emberekre illettek...
De térjünk vissza Jézushoz, és a parancsolatához. Péter kimondja a nevet, amelyen Ő neveztetik, és megvallja a saját gondolatait. De miért nem mondhatja ki ezt az egész világnak, hangosan, hogy mindenki hallja? Ha egy gyermeknek a kezébe adunk egy almát, és azt mondjuk neki, "alma" akkor tudja, az az alma, és talán már nem is lesz érdekes. Ha mindig megmondunk neki mindent, mindent a nevén nevezünk, akkor nem lesz soha igazán a sajátja, mert kívülről kapja, és nem önmagából fakad. Ha a kezébe adjuk az almát, és hagyjuk, hogy megismerkedjen vele, leejtse, felemelje, megkóstolja, labdázzon vele, ráüljön, stb... akkor mindig tudni fogja, hogy az alma nem csak enni jó, de arra is. Ezután ha megkérdi mi a neve (esetleg kitalál magában valamit legyen mondjuk "ugga") akkor a nevet már egy ismert dologhoz kapcsolja, amiről mindent tud. Ha mindenkinek elmondják a tanítványok, hogy "íme itt van a Krisztus Jézus, akire vártatok" akkor az emberek mindezt kívülről kapják, és ez a felismerés soha nem lesz a sajátjuk, soha nem érezhetik Jézust igazán magukénak, lelkük részének. A gyermek megtanulja az óvodában, iskolában, hogy nem "ugga" hanem alma, de a szívében mindig ugga marad, mert az az övé, és sokkal teljesebb kifejezés, mint az alma. Talán a sokaság számára Jézus neve nem "csak" Jézus volt, hanem sokkal többet hordozott a jelentése. Sokkal többet ér a tudás, sokkal közelebbi, amit saját felismerésünkből szerzünk, és nem tanítások alapján. Ha felismered, hogy ugga, akkor az alma minidg hiányos marad. Ha valaki rámutat egy emberre, hogy nézd, ő Jézus, a Krisztus, a megváltód, és a lelked soha nem találja meg őt, akkor benned lesz egy arckép, egy név, de talán nem jelent többet annál, mint akivel tegnapelőtt a piacon kereskedtél. Ha felismered, hogy ő ott Jézus, a Krisztus, és ez először belül csendül fel benned, aztán kapsz megerősítést kívülről, talán csak azzal, hogy látod a csodáit, esetleg meggyógyít téged, akkor örökre biztos leszel a tudásodban, és soha nem fog elhalványulni. Jézus mindig Jézus marad benned, és nem azért, mert megtanították neked, úgy, mint azt, hogy 2*2 az 4, hanem mert az érzéseidbe íródott ő bele, beléd. Igazán beléd. Egy lett veled. A részed lett.
Ne tanuld a könyvekből, hogy kicsoda Jézus. Ne egy nevet tisztelj. Ismerd meg őt! Segít eljutni önmagához, de az utat neked kell megtenned! Ezt soha nem felejtsd el! És ha megtaláltad már, és meg szeretnéd mutatni valakinek, akkor ne használj szavakat. Emlékezz :"senkinek ne beszéljenek róla" ne beszéljetek. Ez a kulcs. Hiszen a kimondott szó, már nem az igazi érzés, felismerés. Mutasd őt meg az érzéseiden keresztül... Máskép nem is lehet...